Ebben a világban, ahol a szavak özöne így zúdul ránk: prezentáció, marketing, projekt, fúzió, kompenzáció, itt volt egy ember, aki belépett a Balett terembe: Jónapot! - köszönt hangosan. Erre van a Balettintézet? - Kérdezte mosolyogva.

Hétfôn, szerdán járunk magához elszántan, egész napos gyötrôdés után balettra. "Katikám, kapcsold be a zajládát!" Rúdgyakorlat: plié, tendu, jeté, frappé, développék, rond de jambe par terre, á l'air, mind tôle tanultuk. Végignéz rajtunk, kérdez. Van-e még egy olyan hely, ahol ennyi komoly kvalitású férfi táncol a balettórán, átsuhan az arcán egy hosszantartó, finom, ám büszke arcának szelídséget kölcsönzô mosoly. Úgy érzem, boldog, sokan hosszú ideig elképesztô mennyiségû tudásanyagot kaptunk Tôle. Az órán a rúdnál sorban: Fodor Zoli, Fazekas Miki, Román Zoli, Vági Bence, Darab Kati, Lévay Bernadett,Sebesi Évi, Exner Judit, Faragó Ági, Bakó Gábor. Csak csettintenie kell, már csináljuk is, megpróbálunk megfelelni a szigorú szakmai szabályok szerinti elvárásainak. Megállítja az órát, magyaráz, javít, kérdez, visszakérdez, újabb és újabb információkat tálal elénk. Á la seconde tour jön, minden fiú megcsinálja, jókedvûen egymást zrikálva mindkét oldalra, mert belénk sulykolta: csak az a táncos, aki mindkét oldalra tudja a repertoárt. Balettóra a 80-as években a balettrúdnál: Berger Gyula, Frenák Pál, Tóth Szabó Szilvi, Jungbluth Éva, S. Tóth Margit, Zákány Magdi, Neuspiller Katalin, Földi Béla, Boros Tibi, Egerházi Attila, Molnár Feri, Rovó Attila, Bakó Géza, Magyar Ildi, Fincza Erika, Germán János, Kriszt Laci, Bognár Zsuzsa, Tárján Györgyi, Farkas Kati, Lukin Ági, Mirtse Réka, Lencz Gyuri, Merk Laci, Török Joli, Dienes Kálmán, Ludnai Éva, Barkóczy Gyuri, László Móni, Pultó, Kaczor Jani, Dralló Attila, Szúnyog, Peet, Tenki Tomi, mindannyian hajlongunk, nyújtunk, dobjuk a lábunkat, emeljük, tekerjük, ami csak létezik a testünkön, a csípônk már leszakad, próbálunk megfelelni a lehetetlennek: Mesterünknek. Sose jó, mindig akad valami stikli. Hallom, ahogy mondja: "Nem egy óra tánc elôtt 5 perc bemelegítés, hanem 5 perc tánc elôtt 1 óra bemelegítés." Kiabál, dobja a kulcscsomót, borul a szék, mert visszaszólunk, méltán pattogunk olyankor rendesen, nem azt az alázatos viselkedést képviseljük, amelyet elvár tôlünk. Követel, és ezáltal adja a legtöbbet. Nevel, képez, formáz, tanít, farag bennünket. Táncossá. Általa elemelkedünk a hétköznapok egyhangúságától. Az unalmas, már-már elviselhetetlenül üres délutánok és esték, egyszerre megtelnek küzdéssel, valami olyan csodálatos dologgal, mint a tánc. Ott csillogott a szemünk elôtt a színpadi fellépés lehetôsége, a csoda, hogy felléphetünk a Jeszenszky Jazzbalettel a Budai Vígadóban, a Rock Színházban, a Magyar Televízióban, április 4-én, május 1-jén, vagy augusztus 20-án, majdnem osztályidegenként ezzel a táncstílussal. Számtalanszor feljelentették a hangos zenéért, pedig az a magnó "Mesti" nem volt egy Sony torony, nyivákolt, alig szólt, azt is monóban.

Sose tagadta meg tôlünk a tudást, elkötelezett híve volt a modern mûfajoknak. Szinte maga nevelte saját konkurenciáját, de büszke volt tanítványaira. Örült sikereiknek. Eljárt elôadásainkra, figyelemmel kísérte munkáinkat, a végén kiértékelte mûveinket. Idézett a világirodalom remekeibôl, minden órán mondott valami elképesztô információt. Hogy felfedezett egy újabb táncmûvészt, vagy kortárs táncost, vagy éppen koreográfust, tágította, feszegette tudásunk határait. Pazar francia tudásával sosem kérkedett, de mindig elmondta, hogy mely kifejezés mit is jelent. Amikor odakerültem a Semmelweis utca 4.-be, "ott székelt a balettiskola": annyian voltunk, hogy egymásba ért a karunk, a rúdon alig fért el a lábunk, együtt izzadtunk valamiért, amit az elôzô generációtól láttunk már, hogyan táncoltak, láttuk a lendületet, amit késôbb kicsiholt belôlünk is. Hallgattuk anekdotáit, történeteit, amelyek színesek, izgalmasak és tanulságosak voltak.

Tavaly az Aranytízben egy tánctermet neveztünk el Róla, akkor mesélte amit Michel Gyarmathytól hallott, a Párizsi Lidóban dolgozó idôs úrról, aki estérôl estére azért élt, hogy a színpadra állhasson. Hihetetlenül gazdag - mondta Gyarmathy az úrról - , de mégis a színpad jelentette számára az életet.

Bejárt hozzánk, együtt lélegzett velünk, szerettük társaságát. Szakmát adott, megélhetést, tudást, alázatot, kitartást egy csodához, a TÁNChoz. Nem mondom, hogy könnyû volt elviselni a kérdések özönét, amikor visszakérte a tanultakat. Tanított, figyelt, unszolt, gyötört, átbillentett a kamaszkori bizonytalanságaimon. Éjszaka van, nem tudok aludni: Érzem, figyel: "Na Gabika, most mit fogsz írni, tudod nem kedvelem a nagy felhajtást! Hogy oldod meg?" Tudod mit mondtam a kórházi ágyamon: "Aki ide hozzám bejött az mind tisztaarcú, szép ember azok a táncosok engem szeretnek..." "Olyan jó, hogy fogjátok a kezem." Fogom a kezét, tûzforró. Negyven fokos láza van második napja, szemeiben mégis csillogás, az a csillogás, amelyet ott látok rengeteg tanítvány szemében.

Ott állunk mellette, megannyi csillogó szempár, tüzet gyújtott a lelkünkben, felszította a bennünk szunnyadó parazsat.

Köszönjük a lendületet, mint a tánc 7 alapjából az egyiket.

Látom magam Fodor Zolival este némán sétálunk a kórház udvarán, kicsit árvák vagyunk, próbáljuk feldolgozni az elrendelt, bekövetkezôt, tudjuk, meg fog történni, némán, lehorgasztott fejjel ülünk a padon, nem szólunk. Tavasz van, a természet újra éled, virágba borul minden. Bemegyünk. Bármikor bemegyünk mosolyog, nem tudom milyen kínok között fogja kezünk, szorítja, örül. Szeretjük, nem csak szavakkal, immáron a táncunkkal, ki-ki átformálva a saját testére pont annyira, Jeszenszkysen ahogy kell.

"Bizonyos vagyok 25 év távlatából, jól választottam, hogy Ô volt a mesterem, több is volt, egy Guru"

"Az Ô öröksége a Mi tudásunk."

Valóban sokan lettünk általa nagyon gazdagok, tudásban, emberségben, szeretetben. Ezzel tartozunk a bennünk bízó fiataloknak. Még sokan lesznek így gazdagok általa.

ISTEN ÁLDJA!

Budapest, 2008.05.26. 11ó 25p

Bakó Gábor